Írósuli

KMK írósuli diák szemmel – 1. megálló: Szövegboncolás

Már egy ideje tervezem, hogy írok egy hosszabb élménybeszámolót arról, milyen volt a Könyvmoly Képző íróiskolásának lenni és számomra mit adtak az eddig elvégzett kurzusok. Szerencsére, ha az ember akar valamit, besegít az élet; nem rég a lendület és az idő is rám talált.
Lássuk tehát, milyen is volt a szövegboncoló kurzus diákjának lenni?

Elég régóta írok hobbi szinten, úgyhogy amikor elkezdtem az íróiskolával szemezni sokat gondolkodtam azon, ugorjam-e át az alapozást. Elvégre évek vannak a hátam mögött, minek az nekem? Elöljáróba annyit; nem bántam meg, hogy végül úgy döntöttem, jobb időt szánni a biztos alapok kiépítésére.

Mikor megkaptam a levelet, hogy bejutottam, nagyon izgultam. Leginkább attól féltem, hogy az online oktatás miatt majd (magamhoz hűen) halogatni fogom a feladatokat, aztán mikor felhalmozódnak, szépen elsumákolom azokart, mert nem leszek elég motivált hétről hétre dolgozni az anyagokkal. Ez nagyjából be is igazolódott – időmenedzsment terén legalább annyit kellett fejlődjek két hónap alatt, mint írás terén. Munka mellett először nem volt könnyű tartani a lépést, de az anyag így visszatekintve abszolút bevállalható és inkább csak lusta voltam, mint leterhelt. Plusz a kurzus szemlélete teljesen jogos, a rendszeresség tényleg fontos. Ha valaki tényleg fejlődni szeretne és erőt fektet a kurzusba, akkor igenis foglalkozni kell az írással és nem mindig a hét végére „halogatni” a tananyag feldolgozását meg a házi összecsapását. Bevallom, én az elején rendre így jártam, a kurzus második felében (mikor már többet kellett írni) jöttem rá, hogy sokkal jobban járok, ha taktikát váltok. Nem mondom, hogy minden nap szántam x órát az írásra vagy hogy mindig tartani tudtam az előre megtervezett időrendet. Viszont tény, hogy az egyik legjobb dolog, amit az alapozótól kaptam mégis a rendszerességre való törekvés, vagy még inkább a szemléletmód, hogy igenis üljek le írni akkor is, ha épp semmi ihletem (és ingerenciám) nincs az egészhez, ne várjak az isteni szikrára egy-egy házi kapcsán.
Korábban, ha úgy alakult, akár hetekig nem írtam, ebből a halogatásból meg aztán könnyen hónapok lettek; szerintem sokan ismerjük ezt a csapdát. A kurzus alatt az írás ismét a mindennapjaim részévé vált, legalább hetente három-négy nap igenis elkezdtem megteremteni azt az egy-másfél órát, amire szükségem van.

Ami a tananyagot illeti: szerintem bevállalható mennyiség. Igaz, az ideiek már nem egészen azt tanulják, amit mi tanultunk 2017-ben, de ettől függetlenül szerintem az alapozó összeegyeztethető egy átlagos időbeosztással, főleg ha az ember motivált. A heti egy cikk kezdetben inkább a szemléletmód kialakítását célozta meg, az alapok felépítésére és az írói lét megismerésére adott lehetőséget. Megismertem a könyvkiadás világát, egy kiadó formai követelményeit, az írás pszichológiai hátterét, azt hogy a saját személyiségem kábé milyen hatással van arra, amit írok, vagy épp arra ahogyan írok. Hol gyökerezik egy-két makacsabb technikai hibám? Számomra baromi érdekes volt az összes cikk, magamat is jobban megismertem általuk. 🙂 Kellett idő az anyagok megemésztésére, sok mindent igazából csak a kurzus után értettem meg. Plusz érdekes volt a csoporton belüli beszélgetésekből látni, hogy kit melyik aspektusa érdekel egy-egy témának, ki mit gondol tovább. A beszélgetésekből is kaptam pár új szempontot, amin magamtól lehet nem merengtem volna el mélyebben.
A házifeladatok szintén érdekesek voltak, sokszor el kellett gondolkodnom azon, hogy kezdjek neki a megvalósításnak, de utána általában már íratta magát a feladat. Én különösen a szorgalmi feladatokat élveztem, mert azok mindig kicsit játékosabbak voltak. 😀 Mennyiségileg ez is bevállalható, hetente néhány oldalt szerintem munka/suli mellett is meg lehet írni.

Számomra az is pozitívum volt, hogy nem egyedül vettem részt a kurzuson. Mondjuk tény, versengő alkat vagyok, ami néha jó, néha rossz, de itt gyakran segített. Azon a két héten, amikor a leginkább elúsztam mindennel és épp mélyponton voltam, sokat segített a motivációm megtalálásában a csapat. Egyfelől azok az emberek, akikkel összebarátkoztam addigra, másfelől pedig a puszta tény, hogy nem akartam egyetlen lenni, aki nem ad le sem házit, sem szorgalmit. (Oké, ez utóbbira talán nem kéne büszkének lennem, de tényleg így volt… ^.^”)

Persze nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt örülök, hogy csoportos kurzusra jelentkeztem. Egyfelől baromi jó volt olyan közösségbe csöppenni, ahol mindenki ír. Adott volt a közös érdeklődési irány, de mind máshonnan jöttünk és másféle utat jártunk be a kurzus előtt, ami változatosságot jelentett. Más témában és más korcsoportnak írtunk, másféle tapasztalatok voltak mögöttünk és egészen más szemléletmódot hoztunk magunkkal. Nem csak az oktatótól, de egymástól is kaptunk visszajelzést, ami sokszor teljesen új szemszögből segített rálátni a saját írásaimra.
Arról nem is beszélve, hogy belepillanthattam egy csomó más ember munkájába – láttam rengeteg szuper megoldást azokra a dolgokra, amik nekem nehezebben mennek, és az is kisült, hogy nem vagyok egyedül a fejlődésre szoruló területeken. Baromi sokat tanultam nem csak abból, hogy a feladatokat megírtam, de abból is, hogy olvastam a többieket. Ez legalább olyan hasznos volt, mint Kozma Réka visszajelzései. 🙂

…és ha már az oktatói visszajelzésnél tartunk.
Réka egyaránt rámutatott az egyes házifeladatok erős és gyenge pontjaira, valamint a visszatérő hibákra. Előbbi motiváló volt, utóbbi kettő pedig rendkívül hasznos, még ha néha nem is esett jól szembesülni a hiányosságokkal. (Na jó… Nekem sokszor nem esett jól.) Hosszútávon viszont előnyömre vált az is, amit akkor nehezebben fogadtam be, mert megtapasztaltam, mik azok a területek, amikre tudatosabban kell figyelnem, és ahol többet kell gyakorolnom. Ráadásul tippeket is kaptam, hogy mivel tudom ezeket a dolgokat javítani – akár a kurzus után is.

Summa-summárum, összességében az alábbiakat tudom elmondani a kurzusról:
Nem érdemes kihagyni. Én nem bántam meg, hogy itt kezdtem az utamat, bár az elején volt bennem elég arrogancia, hogy azt higgyem alá lőttem a saját szintemet. (Nem lőttem.) Szerintem érdemes időt, energiát és igen, pénzt is fektetni abba, hogy biztos talajon álljon az ember. Arról nem is beszélve, hogy a kiadói/szerkesztői szemléletmóddal és terminussal nem árt a nehezebb kurzusok előtt találkozni. Bár ez utóbbit már én is főleg a párbeszéd kurzus tapasztalataival a hátam mögött, visszatekintve látom.
Plusz ha valaki tényleg felette van ennek a szintnek, azt az oktatók úgyis jelezni fogják és a felvételi szövege alapján javasolnak egy „haladó” kurzust. 🙂

Azért ha valaki bele fogna a dologba, szerintem tartsa szem előtt az alábbi két dolgot:

1) Kell időt szánni a tananyagra. A cikkek átgondolására, a házifeladat és a szorgalmifeladat kitalálására, megvalósítására és nem utolsó sorban a kapott visszajelzések megemésztésére egyaránt. Persze végig lehet rohanni a dolgon (én az első felénél még ezt a taktikát követtem), de tényleg nincs értelme, mert még akkor is idő kell a kurzus után a tananyag beépüléséhez, ha tényleg rászánod az időt és odateszed magadat. Itt nincs tanterem, kötelező padban üldögélés és nem szid le a tanárnéni ha sumákolsz, vagy a telódat nyomkodod, amíg magyaráz. Ezen a szinten már magadért csinálod az egészet, szóval érdemes átgondolni, van-e időd és energiád, amit bele tehetsz. Ha motivált vagy és a tanfolyam után is tovább gyakorolsz, akkor sokat lehet belőle profitálni. Én azt mondom, munka vagy egyetem mellett simán bevállalható kurzus, nekem a heti 6-7 óra nettó rászánt idő elég volt, miután ráérezte, hogyan osszam be az időmet. (Ez nálam általában három hétköznap egy-másfél óra, plusz hétvégén egy teljes délelőtt/délután felosztásban valósult meg.)

2) A hibákkal szembesülni nem kellemes. Viszont senkinek, sem az oktatónak, sem a többi diáknak nem célja a kukacoskodás, vagy az, hogy önkényesen cafatokra szedje az írásodat. De még ezt tudva is rohadt nehéz néha. Nekem volt olyan leadott házim, ami után két napig felé se néztem a csoportnak és írásra sem tudtam gondolni, úgy beduzzogtam és/vagy elbizonytalanodtam. Sérülékenyek vagyunk, na, főleg ha a kicsikéinkről van szó.
Kellett két mély levegő, egy kávé, na meg valaki, akinek nyugodt szívvel kihisztizhettem magamat, hogy aki a véleményt írta igenis hülye és én egy meg nem értett zseni vagyok. Meg olyan barát is, aki megsimogatta a buksimat és elmondta, hogy én vagyok a lökött, mert a visszajelzés negatív részei mellett ott vannak a kiemelt pozitívumok is. Na igen…
Ez benne van, nem könnyű, de alapvetően érdemes átesni a „tűzkeresztségen”. Egy csomó dolgot más szemszögből lát az ember. Én megtanultam hibákra rámutató véleményt befogadni és kezelni (azt hittem, ez már megy, kiderült, hogy mégsem), és azt is látni kezdtem, mi az, ami az olvasók szemszögéből működik (vagyis a kurzustársaknak átjön), mi az, ami szerkesztői szemmel megbicsaklik, és mi az, ami csak az én fejemben látszik zseniális megoldásnak.

Amit a kurzustól kaptam:

  1. Rálátást arra, hogyan működik az irodalmi élet, a könyvkiadás világa. Plusz lett némi fogalmam arról, mi járhat egy szerkesztő fejében, mikor találkozik a szövegemmel; mire figyel, és kábé mit vesz észre, amit egy mezei olvasó nem?
  2. Rengeteg önismeretet – ezt nem mindig a tananyag biztosította, sokszor „csak” pozitív hozadék volt, mint például a visszajelzésekhez való hozzáállásom és reakcióim megismerése.
  3. Tudatosságot a saját írói habitusomat, valamint az írói eszköztáram erősségeit és a gyengeségeit illetően. Plusz technikákat és útmutatást arra nézve, hogyan tudok a problémás területeken tovább fejlődni és gyakorolni a kurzus után.
  4. Új írós ismerősöket, barátokat. 🙂

Néha állati nehéz volt, néha meg azt éreztem, sétagalopp az egész. 😀 Lerágott csont a hullámvasút? Igazából lényegtelen, nekem az volt. 🙂

Házifeladat írás a kurzus alatt ^.^



Olvasnál még?

1 hozzászólás

  1. […] elé. Végül mégsem ezzel a kurzussal kezdtem, hanem az alapozóval, amit nem bántam meg (erről itt olvashatsz bővebben), de azért amikor ősszel felvettek a párbeszéd kurzusra, sokkal […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük