Fordítások

A tervezés és a spontán írás (fordítás)

A napokban írtam egy cikket arról, hogy hólabdás íróként mit jelenet számomra a tervezés, hogy néz ki egy alkotási folyamat. Majd nagyjából két nappal később szembejött velem egy borzasztóan jó cikk a témában a Writers Write oldalon, aminek hatására átgondoltam, akarok-e változtatni a saját cikkemen. Végül úgy döntöttem, hogy nem akarok, de mivel ebben a cikkben is borzasztóan jó és szerintem hasznos gondolatok vannak, ezért neki duráltam magamat, hogy lefordítsam. 🙂

Elöljáróba még annyit megjegyeznék, hogy a cikk a spontán történet írásra, vagyis a hólabdázásra a pantsing kifejezést használja, ami az angol szakirodalomban elterjedt, viszont sajnos nem sikerült olyan magyar kifejezést találnom még rá, amit megfelelőnek érzek. Ezért a hólabdázást fogom használni rá a fordítás során, ami technikailag nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb választás, de jobbat sajnos nem tudtam kifundálni, így nézzétek el nekem. 🙂

Na, ennyit a szövegelésről, fogadjátok szeretettel Oliver Fox The Pros And Cons Of Plotting & Pantsing című cikkének fordítását. 🙂

~*~*~*~*~*~

A tervezés és a hólabdázás elönyei és hátrányai

Próbálod megtervezni a történeteidet vagy inkább spontán szoktál haladni, amikor írsz? Az alábbi cikkben definiálni fogjuk, mit jelenet a tervezés és mit a hóladázás, mielőtt megnéznénk mindkét technika előnyeit és hátrányait.

Kezdjük egy vallomással

Én magam hólabda író vagyok, aki évekkel ezelőtt elfordult a spontán írástól, hogy tervezővé váljon; ennek köszönhetően nagyjából azonos időt töltöttem mindkét táborban, és azonos ideig használtam mindkét technikát. Tudod mit? A rideg valóság az, hogy mindkét módszerrel beleütköztem problémákba, elakadásokba.

Mi a helyzet most? Jelenleg valahol középen mozgok a spektrum két végpontja között (ahogy a legtöbb író). Ahelyett, hogy keményen meghúzott irányvonalak és tervek mentén haladnék vagy teljesen vakon írnék, általában néhány kérdést és irányvonalat szem előtt tartva haladok. Ez a módszer lehetővé teszi számomra, hogy megtartsam az írás folyamata során a rácsodálkozás és a felfedezés élményét, miközben mégis van egy általános elképzelésem arról, hogy merre tartok. De erre később részletesen ki fogok térni. Most csak kérlek, képzeld el az alábbi metaforát:

    • Tekints úgy az írásra, mint egy utazás. A hólabdás, spontán időszakomban céltalanul, kalandokat keresve bolyongtam és fedeztem fel a környezetemet; ennek köszönhetően bizonyos napokon megtaláltam a számításaimat, máskor viszont nem.
    • A tervezős időszakomban térkép és egy konkrét útiterv segítségével indultam útnak; mindig időben érkeztem mindenhová és folyamatosan haladtam, de időnként elmerengtem azon, hogy vajon elmulasztok-e valamit, kimaradnak-e az út menti látnivalók egyszerűen azért, mert nincsenek benne az útitervemben.

Manapság előttem van a végállomás, ahová tartok; tisztán látom magam előtt, hogy hol tudok útmentén megállni annak érdekében, hogy az autómból ne fogyjon ki félúton a benzin, de az útitervet elhagytam. Ha valahol szembejön egy váratlan út menti látnivaló, akkor előfordul, hogy teszek felé egy kisebb kitérőt és lecsekkolom közelebbről.

Mindezzel azt próbálom mondani, hogy mostanra látom mindkét oldal előnyeit. Épp ezért egyáltalán nem célom, hogy bármelyik módszer mellett érveljek. Rengeteg fantasztikus író van, aki egyik vagy másik módszer mellett köteleződött el és csak a spektrum valamelyik végén álló módszerekkel tud alkotni. Vannak akik annyira elkötelezettek a saját módszerünk mellett, hogy a skála másik végén álló írókat nem is tekintik valódi írónak, mert az ellentétes módszert túl mechanikusnak vagy épp túl misztikusnak látják.

Sajnálom, de nekem nincs időm az ilyesfajta negativitásra és klikkesedésre, úgyhogy ilyen nézőpontra ebben a cikkben nem fogsz találni.

    • Ha sikeres hólabdázó vagy — fantasztikus! Szuper féltékeny vagyok a természetes kreativitásodra, a képességedre, hogy elmerülj a történet sodrásában és csak arra fókuszálj. Csinálj mindent úgy, ahogy eddig, hiszen ez működik számodra a legjobban!
    • Ha sikeres tervező vagy — gratulálok! Kívánom, hogy az analitikus gondolkodásod és az a lenyűgöző, aprólékos figyelem, amivel képes vagy a struktúrákat és részleteket átlátni és megtervezni mindig hűen segítse a munkádat!

Oké, most hogy ezt megbeszéltük, lássuk azokat az előnyöket és hátrányokat!

Hólabdázás

Amikor kreatív írást tanultam az egyetemen az volt körülöttem mindenkinek a kimondatlan üzenete, hogy ha valódi író akarsz lenni, akkor hólabda írónak (Pantser írónak) kell lenned. Úgy képzelem, hogy ennek az oka az lehet, hogy a spontán, hólabdás írást körbelengi egyfajta misztikus varázs. Lemerülsz a tudattalanodva, kapcsolódsz önmagadhoz – és voilà, a Múzsa közvetlenül megajándékoz az erőfeszítéseidért cserébe az ihlettel.

Számomra az egyetlen problémát az okozta, hogy a tanáraim egyszerűen nem jelentettek segítséget. Meglehet, felbosszantottam a Múzsámat még gyerekkoromban azzal, hogy túlságosan ragaszkodtam ahhoz, hogy a szüleim által rám osztott házimunka is mindig el legyen végezve. Bármi a helyzet, volt, hogy órákig ültem a laptopom előtt és csak bámultam a képernyőn gúnyolódva villogó kurzort, miközben az elmém pont olyan üres volt, mint az előttem lévő, nyitott dokumentum.

Előfordult, hogy így ültem egy-két napot is, mire a történet felütötte a fejét. Aztán – kétségbeesett igyekezettel – hánytam magamból a szavakat, mindent és bármit, ami épp eszembe jutott. Ezek a történetek gyakran gyengén kezdődtek, a közepe felé megerősödtek, hiszen ekkorra éreztem rá a ritmusukra, a vége felé pedig lendületüket vesztve kifújtak.

De utólag, miután rengeteget dolgoztunk a gyakorlati órákon ezekkel a gyengécske történetekkel és az osztálytársaim, valamint a professzoraim rámutattak, mi az ami működik és mi az, ami felesleg? Összeálltak a darabok az újraírás során és a történet végre számomra is egységessé vált! Ez volt a legizgalmasabb élmény számomra – azt látni, ahogy a kép kitisztul és a káoszból kiemelkedik végre a Történet, ami már tucatnyi másik író számára is működik.

Mégis, ezekből az időkből a hosszútávon leghasznosabb dolog az a néhány technika volt, amit a professzorom tanított nekünk: a leltár készítés, a motivációs kontinuum és az a gondolat, hogy a történet legelejében keresd meg mindig a történeted végpontját. Ezek a technikák tulajdonképpen így működnek:

    • leltár készítés lényegében azt jelenti, hogy keresd meg a történeted első negyedelő pontját, után írd le egy papírra, hogy melyek azok a legfontosabb narratív elemek (kulcs fordulatok), amiket eddig a pontig behoztál. Utána próbáld csak ezeket a narratív elemeket tovább építeni a folytatásban. Ne hozz be újabb karaktert, ne hozz be újabb koncepciót vagy új plot szálat és motivációt. Ha ragaszkodsz azokhoz a elemekhez, amiket a történeted elején ösztönösen lefektettél, akkor könnyebb lesz megakadályoznod, hogy olyan dolgok kerüljenek az előre haladás során a cselekménybe, amik “idegenek” – nem lesznek elvarratlan szálaid, lezáratlan mellékágaid, amikor leteszed a pontot a történet végére.
    • A motivációs kontinuum egy olyan technika, amit Michael Kardos jár körbe The Art and Craft of Fiction című zseniális kézikönyvében. ((Szerk. megjegyzése: Oliver Fox nevezi a könyvet zseniálisnak, én nem ismerem, így nem tudok róla nyilatkozni, hogy milyen.)) Nagyon egyszerű technikáról van szó: egyfelől van egy szituációd vagy körülményed, amitől a protagonistád a leginkább fél és ódzkodik, másfelől van egy célja/álma, amit szeretne valóra váltani. Ha épp gondban vagy és nehezen látod, hogy a történeted hová tart, ülj le és gondold végig, pontosan ki a karaktered és mit fedett fel magáról eddig. Ha sikerül megfejtened, hogy mi az a cél/álom, amit el akar élni, akkor már csak meg kell teremtened számára a lehetőséget és a körülményeket, hogy az álma után induljon. Hiszen a történeted végsősoron a beszámoló, ami elmeséli az olvasóknak a cél eléréséig vezető utat és eseményeket. Ahhoz pedig, hogy kicsit felrázd a dolgokat; igenis alkosd meg a fenyegetést és add meg a lehetőséget szegény protagonistádnak, hogy egy katartikus ponton szembenézzen azzal, amitől a leginkább retteg.
    • Végül, hogy egy erős tematikus egységet képezz érdemes megnézni a nyitó jelenetedet és megtalálni benne a történeted végpontját. Olykor egy fontos vagy egy ironikus változás a karaktered kiindulási élethelyzetében vagy jellemében a történeted tökéletes végpontja lehet.

Összefoglalva az eddigieket.

A hólabdázás előnyei:

      • A hóladázós írók gyakran fogalmazzák meg azt, hogy alkotás során megélik a felfedezés örömét és hatalmas szabadságuk van abban, mit írnak.
      • A hólabdázó írók gyakran ugyanazzal a rácsodálkozással és meglepettséggel képesek felgöngyölíteni a saját történetük ívét és végkifejletét, amit az olvasók is megélnek, miközben egy történet kibontakozik.
      • A hólabda módszerrel születő történetek organikusabbnak érződhetnek, amikor összeállnak.

A hólabdázás hátrányai:

      • A hóladázós írók gyakran szenvednek az írói blokktól és a történeteik megszületése/befejezése általában sokkal hosszabb ideig tart.
      • A hólabdázó írók általában sokkal kevésbé magabiztosak a történetük validitását és értékeit illetően, hiszen a történet könnyen elkalandozhat annyira, hogy végül nem áll össze és nem lesz publikálható.
      • Az organikus kibontakozás miatt a hólabda módszerrel megírt történetek gyakran érződhetnek kuszának, a cselekmény plotpontjait csak érintőlegesen végigjárónak és zavarosnak – emiatt a hólabdázós írók történetei esetében a befejezés után gyakran drasztikus felülvizsgálatra, átírásokra lehet szükség ahhoz, hogy a nyers első verzióból valódi történet álljon össze.
Tervezés

A tervezés koncepcióját néhány hónappal azután ismertem meg, hogy lediplomáztam és megkaptam a kreatív írás diplomámat. Bár kezdetben letaglózott és akadályozott, idővel azon kaptam magamat, hogy lenyűgöz a rengeteg lehetőség, amit a tervezés jelenet.

Igen, lenyűgözött.

A helyzet ugyanis az, hogy a workshop vezetője, aki bemutatta nekem a koncepciót elmagyarázta, hogy az a koncepció, miszerint a megtervezett történetek mindig történet vezéreltek a hólabda módszerrel írt történetek pedig karakter vezéreltek tulajdonképpen egy, a gondolkodásban tévesen kialakult kizárólagos ellentét.

“Mi a cselekmény?” kérdezte
“Amit a protagonista tesz, gondolom” válaszoltam neki.
“Remek,” felelte. “és hogyan tárjuk fel a protagonista karakterét?”
“A cselekedetein keresztül – azon keresztül, amit megtesz.”
Rám mosolygott. Megbízott bennem annyira, hogy innen már össze tudok adni kettőt meg kettőt magamtól is. Ha a karakter determinálja a cselekményt és a cselekmény fedi fel az olvasó számára, hogy ki is a karakter – akkor  karakter és a cselekmény lényegében azonos és szorosan összefonódó egység.
“Tehát,” kezdte ismét “még mindig úgy gondolod, hogy a cselekmény mocskos szó?”

Nem tudtam a választ. Emlékszem, dühös voltam – dühített, hogy ilyen egyszerűen és magától értetődően darabokra cincált egy dogmát, ami számomra évekig szent volt. De miután lehiggadtam, kipróbáltam a tudományos megközelítést. Úgy döntöttem, megtanulom a tervezés alapelveit, kipróbálom őket és aztán majd használom belőle azt, ami nekem beválik és elhagyom azt, ami nem.

A következő néhány év során faltam minden tervezésről és struktúrákról szóló könyvet, amire rá tudtam tenni a kezemet. Megtanultam, hogy rengetegféle megközelítés van arra, hogyan lehet megtervezni egy struktúrát és azt is, hogy a tervezés olyan, mint maguk az írók – nincs két teljesen egyforma megközelítés. Még akkor is, ha tíz író dolgozik azonos technikával, az egyedi írói stílusuknak és látásmódjuknak köszönhetően nem lesz két egyforma a megszülető történetek között.

Mászóval, még ha nem is tekinted magadat tervezőnek, érdemes megfontolni, hogy vajon mit profitálhatsz abból, ha mégis megtanulod a létező struktúrák és a tervezés alapjait. Lehet, hogy azt találod, hogy a tervezés meggyújtja és nem elfojtja az inspirációd szikráját, vagy új lehetséges utat nyit előled ahelyett, hogy elvágná a lehetőségeidet. Elvégre a szabályok nem feltétlenül fojtanak meg és szögezik földhöz a kreativitásodat; gyakran egyszerűen csak segítenek jobban definiálni a művészeted kiteljesedésének formáját.

A tervezés előnyei:

      • A tervezők általában magabiztosabbak és már azelőtt bíznak a történetükben, hogy leülnének és elkezdenék azt megírni.
      • A tervezők írási folyamata általában gyorsabb és gördülékenyebb, amikor eljutnak a tényleges alkotásig.
      • A megtervezett történeteknek gyakrabban van erős dramaturgiai íve, aminek mentén a fontos narratív pontok és információk egyenletesen elosztottak.

A tervezás hátrányai:

      • Vannak írók, akik számára a tervezés mechanikusnak és kötöttnek érződik.
      • Miután aprólékosan megtervezted a történetedet, maga az alkotási folyamat már robotolásnak tűnhet.
      • Mivel a plotpontok pontosan lefektetettek és a tervezés folyamata meghatározott, ezért a tervezett történetek gyakran magukban rejtik annak kockázatát, hogy a végeredmény túlságosan merev lesz, az egyes elemek illeszkedése pedig mesterségesnek hat az olvasó számára.
Végszó

Mindebből azt érdemes megjegyezned, hogy a tisztán hólabdázó vagy tisztán tervező írók egy nagyon kis szeletét képviselik csak az íróknak és egy nagyon széles skála két végpontján állnak, a skála közepén pedig borzasztóan sok egyedi írói stílus létezik. Valószínűleg alig van író, aki tényleg kizárólag egyik vagy másik kategóriába esik. Ellenben a skála mindkét oldalán találhatunk nagyon sikeres, remek alkotókat:

    1. Stephen King hólabdás író, akinek írói módszere és termékenysége maga az élő bizonyíték rá, hogy a spontán író alkotók nincsenek kiszolgáltatva a Múzsájuk szeszélyének.
    2. J.K.Rowling vérbeli tervező, akinek a munkássága rámutat; egyáltalán nem törvényszerű, hogy a gondosan megtervezett világ és cselekmény merev, kiszámítható történethez vezet. Sőt, épp ellenkezőleg, ezek a történetek lehetnek nagyon is lüktetőek, emberiek és meglepőek.

Ha hólabdás író vagy, könnyen előfordulhat, hogy egyes történeteiddel egy időre megakadsz írás közben, míg más történeteid teljesen megrekednek. De amíg megőrzöd a képességedet, hogy élvezetet találj a felfedezésben, rá tudsz csodálkozni a saját a saját történeteidre és élvezed az alkotási folyamat során megélt szabadságot, addig egy-egy sikertelenség élmény miatt nem fogod elveszteni a képességedet, hogy élvezd azokat a történeteket, amik elejüktől a végükig megírsz. Ezek lesznek azok a történetek, amik egy életre szóló kalandra visznek téged.

Ha tervezős író vagy, egy idő után azt érezheted, hogy a történeteid túlságosan is hasonlítanak. Technikai szinten rendben lesznek, de egy kicsit mechanikusnak és lélektelennek érezheted őket. De amikor egy olyan történetet alkotsz meg, amiben minden elem tökéletesen illeszkedik a többihez, ahol összeállnak a darabok és kitartva eljutsz a megírás végéig… Kevés dolog van az életben, ami nagyobb elégtételt jelent, mint egy mestermunkát kézbe fogni.

Bárhol is találod meg a helyedet az alkotói módszerek széles spektrumán, érdemes elkerülnöd azt, hogy rosszat gondolj a másik táborba tartozó írótársaidról. Ehelyett vedd fontolóra a lehetőséget, hogy tanulj a módszerükről. Menj! Próbáld ki, amit ők csinálnak! Nézd meg, hogy az a módszer működik-e neked. Ha nem, semmi gond, károd ne származott a kísérletből – bármikor szabadon visszatérhetsz ahhoz a módszerhez, ami neked működik. Ráadásul kipróbáltál egy másik megközelítést és garantálhatom, az élmény és a tapasztalat hozzá fog járulni, hogy a saját módszered erősebbé és gazdagabbá váljon.

Hemingway szavaival élve: “Mind tanítványok vagyunk egy olyan mesterségben, ahol soha senki sem válik mesterré.” Ha ezt elfogadjuk, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy elidulunk és akár egy tanítvány, nyitva tartjuk a szemünket, amikor más írókkal találkozunk az úton. Ki tudja, mit tudunk megtanulni más utazóktól?

Pár szó a cikk írójáról

Oliver Fox A Memphis egyetemen szerezte kreatív írás diplomáját 2015-ben. Diplomázás után szerkesztői asszisztenséként dolgozott a The Pinch irodalmi magazinnál. Jelenleg kézirat elemző és a New Orleansi egyetemen folytatja Master tanulmányait.

~*~

Fordítói jegyzetek

Igyekeztem a lehető legjobban visszaadni Oliver eredeti stílusát, mert szerintem nagyon üdítő, pozitív és inspiráló a szemléletmódja és az, ahogyan ír. 🙂 Volt, ahol a magyar nyelv és az angol hasonlatok miatt némi “fordítói szabadsággal” éltem, ezért utólag is elnézést, ha esetleg valakit zavar, aki az eredeti cikket is olvasta. 🙂

Aki pedig nem olvasta, de tud angolul, annak nagyon ajánlom, hogy tegye meg. Valószínűleg fog egy újabb réteget adni a szövegnek az eredeti nyelv, amit nem tudtam áthozni a magyarba, hiszen Oliverrel ellentétben én nem vagyok szerkesztő. Bár a cikk elején is belinkeltem az eredeti cikket, álljon itt is az elérhetősége:

Oliver Fox – The Pros And Cons Of Plotting & Pantsing

Köszönöm az olvasást és ha bárki kedvet kapna hozzá, hogy a saját módszerét, meglátásait megossza a témában: a komment szekció mindig nyitva áll. 😉

Olvasnál még?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük