Írástechnikai játékok

Történetek száz szóban – 15. felvonás

Feladat: Írd meg legfeljebb 100 szóban a legütősebb első bekezdést! Mutass valamit az alapkonfliktusból, vagy a főszereplő(k)ből. Ragadd meg a figyelmet, vond be az olvasót, érd el, hogy folytatni akarjuk a művedet, hogy egész nap ezen járjon az eszünk. Te hogyan kezdenél?

~*~

Ez a meló szívás – döntötte el Rael, miközben próbálta kitapasztalni újdonsült testét és nem orra bukni aránytalanul hatalmas szárnyai miatt. Tappancsaira nedves avar tapadt, hiába próbálta lezárni a zörgő leveleket. Az erdő ezernyi illata egészen összezavarta az érzékeit, a fák közt időnként felhangzó motoszkálások egy csapásra nyomasztóvá váltak. Elvégre még egy katona biztonságérzete is megsínylette, ha váratlanul akkora szőrgombóccá bűvölik, amit egy ügyesebb erdőkerülő kölyök is képes megfojtani, hogy a húsból több napra megtömje a hasát.

Rael dühösen fújtatott, miközben mancsával megvakarta az orrát. Az ég rúgná bokán azt a lányt, hogy meg se várja a bemutatkozást, csak átkozódik esztelenül!

~*~
Be kell vallanom, kicsit csaltam, a fenti részlet ugyanis egy olyan, tavasszal elkezdett novella eleje, amiből annak idején pontosan ennyit írtam meg és most csak kicsit ki kellett pofoznom, hogy 83 szó helyett pont 100 legyen. 🙂 De legalább munka közben ismét kedvet kaptam, hogy befejezzem ezt a történetet. ^.^ Szóval lehet ha nem is a hétvégén, de a karácsonyi szabi alatt végre neki futok újra, hogy megírjam szegény szárnyas macskává bűvölt angyalkám történetét. 🙂

Olvasnál még?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük