Ceruzanyomok

Ceruzanyomok #7 – A saját miérted hatalma

Májusban arról beszélgettünk a Ceruzanyomok keretében, hogy nekünk személy szerint mi szokott elakadást okozni írás közben, vagy mi az, ami könnyen blokkol, amikor épp dolgozunk egy történeten. (Ezt a cikket itt olvashatjátok.) Ebben a hónapban a korábbi témát folytatva arról kellett volna írnom, hogy én miként szoktam a saját blokkjaimon túljutni és újra megtalálni a lendületemet, a cikk írása közben azonban kicsit elkanyarodtam. Elvégre mindenkinek más technika jön be, amikor a blokkjai lebontásáról van szó, van azonban egy fontos elem, ami szerintem mindenkinek azonos. A miértek megtalálása.

Úgyhogy arra jutottam, konkrét módszerek és tippek megosztása helyett ezúttal erről fogok írni. Remélhetőleg a csapat is elnézi majd nekem a téma szabadon értelmezését. 😏

Elég régóta tudom, hogy számomra szinte minden elakadási pont ugyanahhoz az alap problémához kötődik: képtelen vagyok kikapcsolni az agyam (ön)kritikus részét írás közben, ami rengeteg problémát okoz, mint arról májusban már írtam.

Ezek a gondolatok és görcsös, gyakran félelmekből táplálkozó gondolatok elsősorban a flow élmény megélését és a ráhangolódást nehezítik, és azáltal blokkolnak, hogy kilopják az örömöt az írásból. Azt az érzést, amikor egyszerűen csak leülsz és egyszerűen élvezed azt, amit csinálsz. Mindegy, mi az adott tevékenység, lehet az írás, az olvasás, a kertészkedés, a főzés, a rajzolás, a tanulás, vagy ha szerencsés vagy, akkor akár a mindennapi munkád is. Tök mindegy, mi az, a lényeg, hogy teljesen bele tudj merülni és élvezni a pillanatot.

Számomra régen teljesen természetes volt, hogy írás közben megélem ezt az állapotot. Szinte minden alkalommal megszűnt körülöttem a világ és egyfajta időtlen elmerülést éltem meg, amikor füzet vagy billentyűzet került a közelembe és írhattam. Kamaszként soha nem izgatott, hogy mennyire lesz „jó” az, amit épp alkotok, hogy a mondataim nyelvtanilag és stilisztikailag mennyire szépek és letisztultak, hogy van-e frappáns cselekményem, hogy összeáll-e a szmbolikája a történetnek, hogy vannak-e horgok a szövegben, elég koherensek-e a karakterek és hogy a leendő olvasók vajon fogják-e érteni, amit mondani akarok. Nem voltak ugyanis „leendő olvasók” egyes egyedül csak magamnak alkottam. Volt egy világ, amit fel akartam fedezni, egy karakter, akit szerettem volna jobban megismerni, vagy egy történet, amit el akartam mesélni.
Olyan könnyedség ez, amit a legkönnyebben szerintem a gyerekek játékában lehet tetten érni. Úgyhogy mostanában én is a játékban próbálom újra megtalálni, mert valahányszor elakadok, ezt az érzést, ezt a könnyedséget kell megtalálnom a tovább lendüléshez.
(Lábjegyzet: flow állapotban persze soha nem alkottam és manapság sem alkotok olyasmit, ami utána kész szövegnek tekinthető, de számomra ilyenkor nem is a végeredmény, sokkal inkább maga az alkotási folyamat számít.)

Na és akkor visszakanyarodva az eredeti témára – hogyan szoktam én túllendülni a leblokkolásaimon?

A rövid válasz az, hogy nehezen. 😅😂

A hosszabb az, hogy mindig egy kicsit másként. Nincs varázs-megoldásom, pedig elég gyakran el szoktam akadni, szóval jól jönne. Viszont, ha varázserőm nincs is, akkor is játszhatok és ez is majdnem olyan varázslatos tud lenni. Az évek során rengeteg módszert és technikát kipróbáltam, amikor elakadtam, néha egyáltalán nem íráshoz kapcsolódó módszereket próbáltam meg az írásra vonatkozóan alkalmazni. Közben igyekeztem megfigyelni, melyik hat rám a legjobban, melyik segít túllendülni a pillanatnyi megrekedésen és újra felfedezni a belemerülés és az időtlenség élményét.
Lényegében ez az, amiről igazán írni szerettem volna ebben a hónapban. Hogy maga a túllendülés is olyasmi, mint egy játék, egy kísérletezés. Mivel az írás is Rólad szól, ezért szerintem magától értetődően a blokkok lebontása is egy önfelfedező kaland. Persze lehet kívülről segítséget kérni, lehet mások által kipróbált technikákból kiindulni. De a végén úgyis arra kell ráébredni, hogy neked személy szerint mi segít.

Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán leírjam-e, nekem végül milyen technikák váltak be és miért, de végül arra jutottam, hogy inkább nem viszem el erre a cikket. Leginkább azért, mert tényleg úgy gondolom, hogy az alkotói blokkok lebontását egyetlen dolog tudja igazán elősegíteni:

Találd meg azt, amiért írni szeretsz.

Ennyi. Komolyan. Próbáld meg felfedezni, hogy mi az, ami miatt tényleg szeretsz írni és utána ismerkedj önmagaddal, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amik segítenek emlékezni erre az alapra, ha elakadnál.

Számomra az írás már egészen pici koromtól az alkotás szabadságát és így végső soron a flow élmény megélését jelentette. Ez a magja mindennek.

Éveken keresztül minden nagyobb elakadásom alatt feltettem magamnak a Nagy Kérdést, hogy miért akarok írni, miért ragaszkodok ennyire ehhez a hobbihoz még akkor is, amikor épp szenvedek miatta. Rengetegféle választ és indoklást találtam, amik többnyire meg is állják a helyüket, de mégsem éreztem igazán őszintének és a sajátomnak egyiket sem. Sokáig tartott, amíg eljutottam eddig a tök egyszerű válaszig; imádom azt a szabadságot, amit írás közben élek át, ha teljesen átadom magamat a pillanatnak és kikapcsol az agyam.

Amint ez a válasz megvolt, már csak két dolgot kellett kitalálnom: egyfelől azt, hogyan tudom erre a válaszra könnyen emlékeztetni magamat, másfelől pedig azt, hogyan tudom addig is irányban tartani magamat, amíg visszatalálok a belső motivációmhoz, nehogy elhatalmasodjanak rajtam az elakadással együtt járó negatív érzelmek és szokások (például a letargia és a halogatás). Persze ez egy véget nem érő dolog, mindig találok újabb és újabb módszereket, játékokat és tippeket, amiket kipróbálhatok. Aztán van olyan ezek közt, amit megtartok és van olyan is, amit elengedek, mert nem nekem való.

~*~

Íme a többeik cikke a témában. 😊

Olvasnál még?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük