Már jó néhány napja merengek azon, vajon miként lehet frappánsan elkezdeni egy blogot. Még utána is olvastam – elég vicces, hány meg hány cikk van a témában, ami végsősoron semmi konkrétat nem tanácsol (tisztelet annak, ami igen) kivéve persze azt, hogy milyen tanfolyamra fizess elő, ahol majd megtanulhatod a nagy titok megfejtését. A legjobban azon az oldalon szórakoztam, ahol felsoroltak ötvenhét különféle témát, amiből kedvedre válogathatsz, ha sikeres első bejegyzést akarsz írni.
Be is ugrott azonnal a lista, amit pont aznap kaptam az egyik egyetemi professzoromtól és jött vele karöltve az ötlet: „Hé! Mit csinálnálsz, ha egy beadandót kell elkezdened?” Elvégre mihez nyúl vissza az ember lánya, ha zsákutcába fut? Ahhoz, amit ismer! Bizony.
Oké, az analógia nem tökéletes, én is belátom, hiszen egy jó bevezetéshez minimum azt kellene tudnom, miről fog szólni a blog, az pedig még számomra is rejtély – majd leginkább arról, amit a szél elém fúj. De a kutató munka azért megvolt, még ha forrást nem is használok fel végül, szóval a hivatkozásokat megússza minden kedves olvasó. 😉
Lényeg a lényeg; ha már frappáns nyitótémám nem akad és az írós gyökereim is zsákutcába futnak, hiszen érdekfeszítő nyitó mondatom sincs… Marad a jól bevált egyetemista-módszer; a bevezetésben regéld el, miért fogtál bele az egész megírásába. (És lehetőleg ne arra fuss ki, hogy mert kötelező valamit írni, az nem mutat valami jól.)
Tehát: Miért is szeretnék blogot írni?
Leginkább azért, mert szórakoztat és mert reflektálni a világra jó. Olyan, mint kinyitni a szelepet a régi kukta-fazekakon. Sok-sok dolog jön velem szembe a hétköznapok során, ahogy mondani szokás, a témák ezrével hevernek az utcán, csak fel kellene ismerni őket és szépen elrendezgetni. A buksim tele is van jegyzettel, aztán telnek a napok és nem lesz semmi a hirtelen ötletből, még azt is elfelejtem, hogy egyáltalán láttam, olvastam, hallottam, kigondoltam vagy másként megtapasztaltam valamit. Akár a csíra, ami nem kap táptalajt és vizet; elhalnak a fellángolások, sosem nézek utána annak, ami hirtelen annyira érdekelt, hogy birizgálja a fantáziámat. És a legrosszabb, hogy ki is hullik a fejemből az információ, elkallódik, mint gyerekkoromban a zsebbe dugdosott kavicsok. Tudom, hogy valamiért nagyon haza akartam vinni mindet, de mire újra előkerültek… A csoda se emlékezett, mitől voltak olyan fontosak, hogy kincsként őrizgessem őket.
Na az információ, a téma is valami ilyesmi. Legalábbis nekem ez jut eszembe, mikor elkezdek merengeni a dolgok menetén és mindig ugyan annál a megállapításnál kötök ki: Bezzeg, ha írnék ezekről a dolgokról valamit!
Akár egy blogbejegyzést ami miatt tényleg utána kell olvasnom az ötlet hátterének, vagy csupán egy nyúlfarkinca hosszúságú memót… Bármit, ami követi a vezérhangyát és nem hagyja hamvában elhalni a témát anélkül, hogy legalább egy kis teret, időt és figyelmet kapott volna. Egy esélyt, hogy bemutatkozzon.
Akár csak mi magunk, ha az önéletrajz láttán kapunk egy interjúnyi esélyt. Lehet nem belőlünk lesz az új kollega… De nem rosszabb érzés, ha be se hívnak, ha meg se mutathatjuk magunkat? Szerintem sokkal rosszabb.
Szóval a blog célja, hogy játékteret adjon futó gondolatoknak, érzéseknek, ötleteknek és random információknak. Egy bejegyzésnyi teret. Persze valamiféle keretet azért mégiscsak illene adni a dolognak, nehogy elvesszek… Szóval lévén Engem főleg az írás foglalkoztat, ezért valamiféleképpen majd igyekszem ehhez kötni a többi dolgot is, amit hozok. De mint mondtam; meglátjuk, mi sül ki a dologból. 😉
