– Miért nem jössz át holnap Marióhoz? – kérdezte Ray, miközben lehuppant Claire mellé. – Tavaly is kihagytad. Nem tudnád rávenni apádat, hogy legalább most az egyszer elengedjen?
Claire felpillantott az előtte fekvő e-olvasóról és elgondolkodva Rayre bámult. Aztán gyorsan körbe nézett. Mikor visszafordult legjobb barátja felé és izgatottan ráhunyorgott, Ray szíve kihagyott egy ütemet.
– Apa elengedne, csak… nem akarok menni – vallotta be Claire halkan.
– Miért?
– Ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni!
– Mikor nevettelek ki utoljára?
– Tegnap.
– Oké, nem nevetlek ki – ígérte meg Ray azonnal, bűntudatosan. – Miért nem akarsz eljönni?
Claire ismét gyorsan körbepillantott, aztán közelebb hajolt barátjához. A szája sarkában cinkos kis mosoly bújt meg, Ray orrát megcsapta ruháinak enyhe virág illata. Szerette ezt az illatot.
– Mert otthon az ablakomból látom a parkot – suttogta Claire –, és azt is, ha felbukkan egy róka.
Ray nyakát hideg veríték öntötte el, gyomra görcsbe rándult. Olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy szinte megfájdultak az ujjai.
– Rókák csak a génmentő parkban vannak – jegyezte meg, olyan flegmán, amilyen flegmán csak tudta és remélte, hogy Claire nem hallja ki hangjából az enyhe remegést. – Pont azért zárták be mindet, hogy megmaradjanak.
Claire vállat vont.
– Nem kell, hogy higgy nekem. Én akkor is láttam egyet tavaly. Apa sem hitt nekem, de anyu szerint ő hozott nekünk szerencsét egész évben. Tudod, régen a rókák szerencseállatok voltak.
– Aha – préselte ki magából Ray sután, csakhogy ne bántsa meg barátját, miközben tarkóján legördült az első hideg veríték csepp.
Ó, anya ki fogja porolni a bundáját, ha megtudja, hogy valaki meglátta őt.
Claire megérintette az e-olvasóját, elmentette hol tart a könyvben, aztán bezárta a fedelet.
– Szóval idén mindenképp otthon akarok lenni, hátha megint látom őt. Jól jönne egy kis szerencse, a felvételihez. Apa örülne, ha ösztöndíjas lennék – magyarázta Claire, enyhén vöröslő füllel. Ray szíve a torkába ugrott, amikor a lány rámosolygott. – Átjöhetsz, ha szeretnél. Hátha te is látod.
Ray nagyot nyelt és kipréselt magából egy mosolyt.
– Kösz, de már elígérkeztem. Talán majd jövőre – felelte hevesen doboló szívvel.
Ja. Anya határozottan ki fogja porolni a bundáját. Nem csak a tavaly miatt.
~*~*~*~
Claire az emeleti ablakban ült, és megint olvasott. Karcsú testét hatalmas, karácsonyfákkal díszített vörös takaróba burkolta, barna haja vad hullámokban omlott a vállára. Ray szíve hevesen dobolt, miközben a légtisztító park egyik mechanikus fája mögé húzódott és osztálytársát figyelte. Karcsú, prémes teste a földhöz lapult, füleit lesunyta, miközben ugrásra készen várt, hogy Claire végre felnézzen.
Az éjszakai havazás füstszürke takarót borított mindenre, a légtisztító park mechanikus fáinak ágai is friss hótól roskadoztak. A rókaváltó vörös bundája messzire látszott a szürke tájban, Ray remélte, hogy a sötétség elrejti. Tudta, hogy felelőtlenség volt átváltoznia ilyen időben.
De szerencsét akart hozni Claire-nek. Látni akarta a mosolyát, amikor hétfőn megkérdezi tőle, milyen volt az újév.
A lány végre felnézett a könyvéből és kipillantott a park irányába, amikor valahol, utcákkal arrébb felrobbant az első tűzijáték.
Ray rejtekhelyéről előpattanva rohant keresztül az apró külvárosi kerten, vörös bundája szerencsehozó foltként villant a havas tájon.
