Jegyzetek a hegyen túlról – NaNoWriMo 2021

NaNón innen…

Nagyjából egy éve még pörgött a Ceruzanyomok blog csoport és a társaság a NaNoWriMot választotta novemberi témának. Akkoriban úgy gondoltam, hogy az ilyesmi nem nekem való és hogy a maximalizmusomat figyelembe véve soha a büdös életben nem fogok tudni végigírni egy ilyen kihívást, ezért a tavalyi blogbejegyzésemben nagyjából ezt is fogalmaztam meg. Na meg azt, hogy nekem miért fekszik jobban a „belátható” időintervallumot felölelő, kis lépésekre lebontott célok kitűzése és a folyamatos rutin, mint egy olyan ominózus feladat, amilyen a NaNoWriMo. Ez utóbbi kijelentést egyébként még mindig igaznak tekintem, mivel túl könnyen el tudok úszni, ha túl nagy célokat próbálok kitűzni, az elúszás pedig hajlamos beindítani egy gondolkodásbeli negatív spirált a fejemben.

Viszont! Idén rám cáfoltak a barátok, különösen Sethemba, mert hiába bizonygattam, hogy nekem a NaNoWriMo egy lehetetlen feladat, amibe épp ezért inkább bele se kezdek… Kiderült, hogy csak támogató közeg és egy kis lelkesedés kell ahhoz, hogy túl lendüljek a félelmeimen. Meg ahhoz is, hogy a nagy kihívás meg a szószámok helyett a pici célokat kezdjem el látni. 🙂

…NaNón túl

A helyzet úgy áll, hogy a tavalyi NaNoWriMo blogbejegyzésem után elkezdtünk beszélgetni Sethembával, akinek a nézőpontja teljesen idegen és új volt számomra. Izgalmas csacsogás volt, amiből aztán az lett, hogy csatlakoztam hozzá a discordon és elkezdtünk együtt írós sprinteket írni. Viszonylag hamar rájöttem, hogy a 20-30 perces játék nagyon bejön és remekül illeszkedik az írós rutinomhoz is.

Olyannyira bejött a dolog, hogy idén is folytattuk a közös írást, és amikor Sethemba mondta, hogy ismét NaNozni fog, úgy döntöttem, egye fene, én is újra megpróbálom a dolgot. Hátha ezúttal sikerül végigírni a novembert. A terv már a kezdetektől az volt, hogy nem a szószám elérésére, hanem a minden nap írásra fogok összepontosítani, mert ez utóbbi sokkal kivitelezhetőbb tervnek tűnt. A dolog be is jött, amit részben Sethemba társaságának köszönhetek (már el is felejtettem, mennyire jó dolog, amikor úgy írok együtt másokkal, hogy kölcsönösen lelkesedünk egymás történetéért), részben pedig annak, hogy rengeteg segítséget kaptam itthon, hogy bármi esik be az ajtón, minden nap legyen időm írni. Igaz, hogy egyetlen regény helyett többnyire novellákon, teszt fázisban lévő karakterekhez és világokhoz tartozó gondolat-játékokon és jeleneteken dolgoztam, de idén ezzel is elégedett vagyok. 🙂 Kész kéziratom nem lett, de az 50.000 szót ennek ellenére is megírtam (egy kifejezetten erős hajrával, csak hogy ismét bebizonyítsam; még mindig utolsó utáni percre felébredő mormota vagyok), és rengeteg olyan jelenetem van, amik egy részét biztosan fel fogom használni a jövőben. 🙂

Ami pedig még ennél is fontosabb: minden egyes percét élveztem az elmúlt hónapnak, és minden szöveg, amit megírtam a szívem kicsi csücske jelenleg. 🙂 Úgyhogy az tuti, hogy állati büszke vagyok magamra. 😀

Persze be kell ismernem, hogy a hónap közepén majdnem megint feladtam a dolgot. Amikor két nap is este tíz után kerültem végre gép közelbe és alig pár száz szót sikerült összehoznom, azt is alig, akkor baromi nehéz volt nem a grafikonon lassan elnyíló „ollóra” összepontosítani. De most, hogy túl vagyok a mélyponton már hálás vagyok, hogy végül nem engedtem el a dolgot. 🙂

Az oldalon kapott új avatár keret nagyon szép, a grafikonomra jólesik ránézni és ma elkezdtem visszaolvasni pár szösszenetet, meg javítgatni a kész novellákat. Úgyhogy pezsgek, az endorfin és az adrenalin abszolút kitart. 🙂 Remek élmény volt ez a hónap, és ha visszanézem majd a jegyzeteimet, amiket az írás mellett karmoltam arról, hogy mikor mi lökött tovább a holtpontokon, biztosan találok még bennük olyasmit, amit majd kamatoztathatok. 🙂

Persze valószínűleg ezek után sem a NaNoWriMo-féle kampány-írás lesz a fő módszerem egy regény esetében. Jó buli volt ez a hajrá, de egyfelől hulla fáradt vagyok mind fizikailag, mind pedig érzelmileg és agyilag, másfelől pedig elég (pár) évente egy ennyire intenzív hónap. A heti stabilan 2-3 nap írás még mindig úgy érzem, hogy jobban passzol az életritmusomhoz és hosszabb távon fenntartható. 🙂

De azért hihetetlenül örülök, hogy megugrottam ezt az eddig lehetetlennek címkézett kihívást. Persze mindig van egy újabb Hegy: a következő valószínűleg az lesz, hogy öt év kihagyás után ismét regényt írjak. 😀 😀 😀

Addig is tanulságként álljon itt az internetes mémek bölcsessége:

„Nem vagy robot! A legjobb formád minden nap máshogy néz ki.”